Vízszerelés – akkor jó piaci termék, ha elég gyors és megbízható

Bármiből lehet piaci termék, lehet az vízszerelés vagy bármi más – teljesen mindegy. Nem muszáj gyümölcsnek vagy zöldségnek lennie, hiszen ennél jóval tágabb, már-már átvitt értelemben is értelmezhetjük ezeket a dolgokat. De azért mindennek megvolt az alapja, elődje…

Én például rengeteget jártam piacolni a szüleimmel gyerekként. Nagyon szerettem, hogy mindig a helyi termelők legfrissebb portékáit tudtuk megvásárolni és nem pedig az egy hete ott szottyadó paradicsomot kellett megvenni a szupermarketből. Emlékszem, hogy a szomszédból Zsuzsa néni mindig oda vitte ki a termékeit, amiket gondosan nevelgetett a kertjében. És itt ne egy ici-pici kis zöldre gondoljatok, hanem annál sokkal többre, nagyobbra. Ami telis-tele volt zsenge növényekkel, mindig az év adott időszakának megfelelő módon. Volt ott paradicsom, paprika, uborka, répa, retek, zeller, de ugyanúgy volt rengeteg fűszernövény is, amiket szintén minden reggel frissen vitt el a piacra értékesíteni. Aztán ne feledkezzünk meg a kert hátsó részéről, ahol a gyümölcsös volt. Ott aztán volt almafa, körte és meggy is, de az én személyes kedvenceim a bogyós gyümölcsök voltak: szeder, eper és málna is volt az öreglány kínálatában.

Mindenkinek jó volt, hogy ő a piacon értékesítette ezeket a portékákat. Ő maga boldog volt, mert azzal foglalkozhatott, amit szeret és közben a környezetével is jót tett, hiszen olyan termékekkel örvendeztette meg a piacoló tömegeket, amelyek a legjobb minőségből származók voltak és garantáltan finomak és tápanyagban dúsak voltak egytől-egyig. A másik oldalról nézve pedig olyasvalamiért kapott fizettséget, jobban mondva megélhetést, amiben tényleg jó munkát végzett. Az pedig igazán gyümölcsöző üzlet, amikor mindkét fél elégedetten távozik az adott szituációból. Amit pedig az eladó és a vevő is sikernek és örömnek könyvel el, az hosszú távon is egy potenciális együttműködés lehet, tehát aki Zsuzsa néninél vásárolta a diótól elkezdve az uborkát és a répát is – 20 évvel ezelőtt -, az a mai napig is szívesen vásárol nála. Szerintem van jelentősége ezeknek a kapcsolatoknak és érdemes ilyen ismertségeket kialakítani és eszerint piacolni.

Így az, hogy a vizszereles.net oldalt is ajánlotta nekem egy kedves ismerősöm már eleve egy jó kiindulási alap volt, mert az a szolgáltató, akit ajánlás alapján választunk magunknak már egy rostán átment. Egy akkora piacon, mint ami a vízszerelés és egyáltalán a házban lévő feladatok, szakmunkák területén van nagyon nehéz dolga van egy éppen aktuálisan szakembert kereső polgárnak. Miért? Hát mert annyi telefonszám és elérhetőség kering az interneten és olyan kevés a támpont, hogy mégis melyiket és mi alapján válasszuk, hogy aki jól dönt már elsőre, igazán szerencsés lehet.

Ezért tartom egy nagyon pozitív dolognak, hogy én baráti ajánlásra ismertem meg a vízszereléssel kapcsolatban a vizszereles.net csapatát. Ők abban különlegesek igazán, hogy vállalják az S.O.S. kiszállást a házhoz, mert azt ígérik, hogy ha olyan az eset, akkor akár egy órán belül a helyszínre tudnak érkezni. És ami még jobb, hogy ők nem csak a vízszerelés területén jeleskednek, hanem minden ezzel kapcsolatban álló témában is. Ezt felsorolásként a honlapon is meg lehet találni, mint: duguláselhárítás, fűtésszerelés, csőtörés és csatornázási feladatok – természetesen mindegyikről részleteket is láthattok, nem is akárhogyan.

Amit még különlegesnek találok ebben a vállalkozásban, hogy ők garanciát is vállalnak a munkájukra. Tehát nem elég, hogy rendkívül gyorsan ki tudnak érni a helyszínre, hogy azonnal megoldják a problémát, de még garanciát is vállalnak arra, hogy a szakértelmük és a munkájuk is a helyén van és amit csinálnak, az tartósan megbízható lesz. Szerintem ritka az, hogy egy ilyen szerencsés kombóban tudjuk szolgáltatót találni.

A vízszerelés területén minden jöhet, ami fürdőszoba, konyha, vagy bármi csatlakozó terület: az egyszerűség kedvéért a vízvezeték szereléssel kezdek, de ez ugye annyira sok területet magában foglal, hogy olyan mintha 10 dolgot felsoroltam volna. Aztán lehet szó WC-vel kapcsolatos szerelési dolgokról, csaptelepek cseréjéről, bojlerek szereléséről, vagy mosdók és kádak, vagy zuhanyzók teljes felújításáról.

Ha erről a területről egy kicsit jobban elkalandozunk, akkor egy tágabb értelemben vett vízszerelés kapcsán kereshetjük őket azzal is, hogyha lefolyó szerelésre, vagy akár csatorna kiépítésre volna szükségünk. Hasonló a helyzet a csőtörést illetően, ahol aztán mindenféle vezeték szóba kerülhet a nyomóvezetéktől, a szennyvizes csöveken át egészen akár a fűtésrendszerhez kapcsolódó vízcsövekhez.

Vannak még más érdekességek is a vízszerelés dolga mellett, vagy bizonyos szempontból azon belül, amivel a vizszereles.net csapatát lehet sürgős helyzetben is keresni. Ilyenek például a csatornakamerázás dolga. Ez egy modern eljárás annak a felderítésére, hogy egy adott csővezetékben hol lehet hiba, repedés vagy törés. Hiszen gondoljatok csak bele, hogy mennyit lehet azzal nyerni, hogyha nem kell az egész hálózatot kibontani és aztán újra leburkolni, hanem pontosan lehet lokalizálni, hogy hol van a hibás csőszakasz és csak azt kell kijavítani és ezért kibontani. Ezzel egy csomót lehet spórolni.

Aztán persze ott van még a portfólióban a duguláselhárítás és a fűtésszerelés is. Az előbbi szinte talán már mindenkivel megtörtént, aki egy budapesti lakásban él – öregeket a csővezetékek és nem szeretnek mindenfélét megenni. Utóbbira pedig a karmánk alapján leginkább akkor lesz szükség, amikor a legnagyobb téli hidegek vannak. De semmi gond, mert a vízszerelés és fűtésszerelés csapat akár egy órán belül megérkezhet a helyszínre, hogy ne fagyjunk meg egy romantikus decemberi éjszakán.

Szóval, ha bármi ilyen szolgáltatásra volna szükségünk, akkor olyan lehetőségeink vannak, hogy először is felemeljük a telefont, és valamelyik vizszereles.net-en található telefonszámon felkeressük őket a problémánkkal. A következő lépésben arra kell felkészülnünk, hogy pontosan leírjuk a problémánkat. Ebben természetesen a szakértő nagy segítségünkre lesz, mert mindenre rá fog kérdezni, ami csak szóba kerülhet, tehát nem kell nekünk hatalmas dolgokat megfejteni csak tényszerűen elmondani azokat a jelenségeket, amiket tapasztalunk a problémával kapcsolatban. A következő lépésben pedig annyi történik, hogy az egyeztetésnek megfelelően megérkezik a felmentő sereg (általában egyszemélyes) az otthonunkba, vagy ahol a probléma fellépett és sitty-sutty meg is oldja a dolgot.

Mint említettem, a vízszerelés és más munkálatok kapcsán is garanciát vállalnak az elvégzett munkára, ami szerintem nagyon korrekt húzás és már egyből bizalmat indít a szolgáltató irányába, hiszen leírja már a honlapján is, hogy ők csak olyan munkát végeznek el, ami garantáltan megbízható.

Szóval, ha mindenképpen jó kezekbe szeretnétek tudni az otthonotok vízszerelés problémáit és feladatait, vagy igazából bármi mást a korábban felsorolt tevékenységek közül, akkor azt ajánlom, hogy először kicsit bújjátok a vizszereles.net oldalát. Minden ott van, amire egy leendő megrendelő kíváncsi lehet: elérhetőség, biztosíték a szakmailag kiemelkedő és megbízható munkára és konkrét probléma leírások, meghatározások, hogy pontosan tudjuk, mivel is érdemes őket felhívni. Számomra ezek alapján ők a piacon egy rendkívül szimpatikus választás, ezért, ha megkérdeztek én csak őket ajánlom, ha vízszerelés kell.

vízszerelés