A férjem mániákusan imád piacra járni. Nekem sincs vele különösebb problémám, de ha úgy adódik, nincs bajom azzal sem, hogy egy szupermarketben vegyem meg a szükséges zöldségeket és gyümölcsöket. Ha a férjem esetleg erre kérem, hallani sem akar róla. Kizárólag helyi termelőktől hajlandó vásárolni. Azt szokta mondani, hogy azért, mert őket akarja támogatni, nem a multikat, viszont én tudom, hogy ennek más oka is van. Imádja a piacok hangulatát, nagyon szeret új emberekkel megismerkedni. Persze ezt magától nem vallaná be, mert sértené férfiúi büszkeségét. De ezzel nincs is semmi baj, hisz nem tartana ott a gazdaságunk, ahol tart, ha minden ember ilyen felfogású lenne.
Az egyik ilyen piaci portyája alkalmával szóba elegyedett egy férfivel, aki a feleségét kísérte ki a helyi termelői piacra. Mivel ő maga nem lelkesedett az itt található portékákért, másról kezdtek beszélni. Mint kiderült, mindkettejüknek nagy szerelmük az autók, illetve minden, ami ezzel kapcsolatos. Így hát elkezdték megosztani egymással a tapasztalataikat, eszmét cseréltek. A férjem panaszkodott neki, hogy van egy használtam vett autója, amit mindennél jobban imád, viszont az az egy probléma van vele, hogy nem találta meg azt az olajat, ami ebbe a típusba tökéletes lenne. Már pedig ez fontos dolog, mert a munkája miatt az autó napi használatára szorul.
Erre elmondta a kedves idegen, hogy ő mit használ, hogy megelőzze a problémák kialakulását. A castrol magnatec volt az a termék, ami neki a legjobban bevált az összes eddigi közül. Megadta még annak az internetes oldalnak is a nevét, ahonnan szokta rendelni, mert szerinte így sokkal jobb, mintha az embernek el kéne fáradnia egy boltba személyesen. A férjem osztotta a véleményét, mert mostanában ő is inkább az internetről rendeli meg azokat a dolgokat, amikre szüksége van, hiszen így időt és energiát tud spórolni, amely a mai világban nagyon sokat számít.
Így hát ellátogatott a weboldalra, és úgy döntött, kicsit utánanéz saját maga is annak az olajnak, amelyet a kedves idegen ajánlott jó szívvel. Rögtön az előnyök ugrottak először a szeme elé, amelyek a következők voltak. A Castrol márkának ezen termékcsaládja egyedi olajkombinációból és speciális adalékanyagokból áll. Így jöhet bármilyen mértékű terhelés, az olaj ellen fog neki állni. Magas fokú védelmet biztosít többek között autópályán, illetve városon belül is, valamint az időjárás viszontagságai sincsenek rá befolyással. Így megbirkózik a leghidegebb mínuszokkal, illetve a tomboló kánikulával is. Valamint nem csak útközben biztosít védelmet, hanem már attól a pillanattól kezdve, hogy az ember elfordította a kulcsot az autóban indítás céljából.
Mivel a férjemnek nagyon szimpatikus volt a leírás, nem gondolkozott sokat, megrendelte a terméket. Bízott benne, hogy neki is legalább annyira be fog válni, mint annak a férfinek, akivel a termelői piacon folytatott eszmecserét. Azt hiszem, ez az élmény hatására még kevésbé lesz hajlandó lemondani arról, hogy néha egy nagyobb szupermarketben vásárolja meg azokat a zöldségeket és gyümölcsöket, amelyek az ételeink elkészítéséhez szükségesek.