Ilyen egyedi termékeket a piacon sem lehet kapni!

Az egészséges táplálkozás fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni! Kizárólag bio zöldségek és gyümölcsök vásárlása esetén lehetünk 100%-ig biztosak abban, hogy semmi olyasmi sincs az ételünkben, amit más körülmények között nem szeretnénk elfogyasztani!

Ugyanez a helyzet a kozmetikumokkal, abból is érdemes olyat választani, amelyikről pontosan lehet tudni, hogy miből készült, apróbetűs részek nélkül! Nemhiába van annyi allergiás ember napjainkban, akiknek a bőre mindenre is érzékeny…

Ezek után talán nem is lep meg senkit, ha elmondom, hogy amikor csak tehetem, inkább a helyi termelői piacon vásárlok. Igaz, hogy drágább, mint a bolt, meg még korán is kell kelni, de úgy tartja a mondás is, hogy ki korán kel, aranyat lel! Vagy legalábbis egészséget! Én továbbra is amondó vagyok, hogy minden jónak az elrontója a stressz mellett az egészségtelen táplálkozás, valamint a lustaság! Aki reggel nem hajlandó kimenni a piacra, az nagy valószínűséggel futni sem fog a többi nap reggelén, pedig a kellő mozgás sem ártana!

Persze van, hogy aktív tevékenységek helyett inkább kreatív elfoglaltságokra vágyik az ember. Ezért nagyon megörültem, amikor a piacon egy árus mesélt nekem a pipereporta.hu-ról. A pipereporta.hu lényegében egy webáruház (bár Budapesten olyan boltjuk is van, ahova be tud menni az ember a nyitvatartási időben), ahol mindent megtalálunk ahhoz, hogy sajt kezűleg készítsünk szappanokat, illatgyertyákat, vagy akár kozmetikumokat.

Mármint mindent is… mivel még oktatóvideóik is vannak azok részére, akiknek eddig idegen volt a kézműveskedés világa, a blogbejegyzések pedig új löketet adhatnak azoknak, akik éppen ihlethiánnyal küzdenek, és nem tudják, hogy hogyan tovább. Ez utóbbi egyébként akkor is jól jöhet, ha éppen volt szerencsénk kifogni egy akciót a pipereporta.hu-n, ezáltal pedig nagyobb mennyiségű alapanyaghoz jutottunk hozzá anélkül, hogy jóval többet kellett volna fizetnünk. Na, ezért is érdemes gyakran ellátogatni újra és újra a pipereporta.hu oldalára. Bár szerintem ekkora kínálat mellett nehéz kifogyni az ötletekből.

Én például legutóbb kinéztem egy narancsos illóolajat a következő rendelésemhez. Ennek a hatására pedig az a gondolatom támadt, hogy létrehozhatnék egy teljes narancsos kompozíciót a pipereporta.hu-n vásárolt alapanyagokból. Vettem hát tőlük jó minőségű viaszt, szappan alapanyagokat, narancssárga színezőt, és természetesen hozzáadtam a rendelésemhez a két különböző fajta, már korábban kiszemelt illatolajat is. Ezekből az árucikkekből pedig végül sikerült összeraknom egy egész mutatós, narancssárga tematikájú ajándékcsomagot, amelyet az egyik ismerősömnek adtam oda névnapjára.

Amellett, hogy ha a pipereporta.hu-ról vesszük meg az alapanyagokat és mi magunk készítjük el, amit szeretnénk, olcsóbban jövünk ki, mintha a kész termékeket vennénk meg darabonként, még egy új, kreatív hobbira is szert tehetünk. Ami pedig a legjobb: nem lesz kétségünk afelől, hogy mit tartalmaz az általunk készített alkotás. Ha nagyon természetesek szeretnénk lenni, 100%-os illatolajat is választhatunk – ez a kettő egyébként pont ilyen volt. Azt tehát bátran kijelenthetjük, hogy itt mindenki talál kedvére való alapanyagokat és kiegészítőket a kreatív tevékenységeihez.

Ráadásul abban is biztosak lehetünk, hogy pont ugyanolyat, mint amit mi magunk készítettünk, nem fogunk kapni sem bármelyik boltban, sem pedig a termelői piacon. Ezek a használati tárgyak ugyanis önkifejezésünk eszközei is egyben, a pipereporta.hu pedig kimeríthetetlen készlettel nyújt segítséget legmerészebb új ötleteink megvalósításához. A választékon tehát semmi sem fog múlni, a kivitelezésnek csakis a fantáziánk szab határt.