Helyi gazdasági hírek
Új élelmiszeripari vállalat alakult
Új élelmiszeripari vállalat alakult Magyarországon Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség (MIKSZ) Zrt. néven 85 millió forintos tőkével – közölte a társaság szerdán az MTI-vel. A márciusában bejegyzett, budapesti székhelyű társaság tényleges működését május elején kezdte meg. A cég egyik tulajdonosa a már három sikeres gasztrofesztivált maga mögött tudó Kézműves Magyar Ízek Kft., a másik pedig Varga Mihály, a 30 éves KÉSZ csoport tulajdonosa.
A társaság célja, hogy folytassa a Kézműves Magyar Ízek által elindított kezdeményezést, valamint további eszközöket, forrásokat biztosítson a magyar termékek népszerűsítéséhez. Teljes cikk

Ők már "csinálják"!
Nézsa település lakosai saját kezükbe vették a kis községük fejlődését és ezzel együtt a saját családjaik sorsának alakulását!
Néhány helyi aktív, lelkes őstermelő, kézműves és helyi vállalkozó elvitték termékeiket a Művelődési Ház előterében rendezett vásárra az elmúlt hétvégén.
Hamar elkelt a házi tojás, helyi méz, és a palánták. Gazdára talált szép kézimunkával készített táska, pénztárca, ballagási csokor!
És ez még csak a kezdet!
A következő vásáron már a kertekben megtermett zöldségek is helyet kérnek az asztaloknál a helyi lakosok nagy örömére és egészségére!
Teljes cikk

Reneszánszukat élik a piacok
Az elmúlt évtizedben a piacok árbevétele megduplázódott. A háztartások ebben az időszakban kétszer annyit költöttek el ezeken a helyeken, mint korábban, a vásárlók elsősorban a friss árukat keresik. Erős a forgalma a fővárosi és nagyvárosi piacoknak, reneszánszukat élik.
Háromból kettő család piacon vásárol, ami azt mutatja, hogy reneszánszát éli ez a vásárlási mód – hívja fel a figyelmet a GfK Hungária. A kutatóintézet szerint néhány tőlünk keletre fekvő országban ma is jelentős, csaknem negyvenszázalékos a piacok részesedése a napi fogyasztási cikkek teljes forgalmából. Teljes cikk

Szükség van kistermelőkre
A kormány szeretné növelni a kistermelői élelmiszerek arányát. Probléma, hogy kevés a termelő és a pénz is.
Európa legtöbb országában a kistermelői közvetlen értékesítés a kereskedelem tizenöt-húsz százalékát adja. A termelők ezzel a piac meghatározó részévé váltak. Nálunk ez az arány a hét százalékot sem éri el. A kormány a Nemzeti Vidékstratégiában célul tűzte ki, hogy 2020-ig 7-ről 20 százalékra növekedjen a termelők által közvetlenül értékesített élelmiszerek aránya.
Fontos volna, hogy ismét beinduljon a falusi élet, a portákon növényeket termesszenek, állatokat tartsanak. Teljes cikk

Székely termékek a CORA áruházláncban
Harmadszor szervezik meg a magyarországi Cora üzletláncban a székely heteket; a május 3. és 20. közötti rendezvényen székelyföldi termékeket mutatnak be.
A termelőket és termékeiket a március eleji csíkszeredai termékmustrán választották ki. Idén székelyföldi péktermékek, ásványvíz, lekvárok, szörpök, almalé, méhészeti termékek, húskészítmények, tejtermékek, népies viseletek, kerámiatárgyak, fajátékok, fűszersók, gyékényből készült termékek, pászka és mustár kerül a Cora áruházak polcaira. Teljes cikk

Új malom épül Gyermelyen
Mindig nagy öröm egy új gyár alapkőletétele, megnyitása, de magyar ember számára különösen nagy megtiszteltetés, ha egy malomüzem indulásánál lehet jelen – mondta Orbán Viktor csütörtökön, miután letette a Gyermelyi Zrt. új malomüzemének alapkövét.
Az új malom építése azt üzeni, hogy jó irányba fordul a világ, megindulhat a nagy hagyományokkal rendelkező magyar élelmiszeripar megújulása, újjászületése - fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette, ezért a beruházás nem csupán a gyermelyiek jövőjének, a cég nyereségességének bővülése szempontjából fontos, hanem az egész ország számára az. Teljes cikk

Vállalkozói klub a ceglédi Városházán
Vállalkozói klubot indított Cegléd önkormányzata.
Az előadás-sorozat célja, hogy használható tudást adjanak át az érdeklődőknek, hiszen a helyi és környékbeli vállalkozások létfontosságúak a városnak - mondta el köszöntőjében Hegedűs Ágota alpolgármester.
Az első alkalommal Wolf Gábor marketing szakember, és Varga Ferenc, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője tartott előadást.
Wolf Gábor elmondta: ritka, de követendő példa, hogy egy város vezetése hívja össze a vállalkozókat hasonló üzleti ismeretterjesztése. Teljes cikk

Életre hívja a kormány az agrárbankot
Hamarosan megalakulhat az agrárbank Magyarországon.
A kormány döntésének értelmében a Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium április 30-ig a kabinet elé terjeszti a koncepciót, amely alapján létrejöhet az úgynevezett zöldbank.

A helyi terméké a jövő
A helyi piacok erősítésének lehetőségeit tekintették át annak a konferenciának a résztvevői, akik a Völgy Vidék Közösség meghívására Alcsútdobozra érkeztek március 30-án. V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár beszélt a Darányi Ignác Tervben nyíló lehetőségekről..
Teljes cikk
Hétszázezren élhetnének a földből
Elfogadta a kabinet a Nemzeti vidékstratégiát a tegnapi kormányülésen, egyúttal kinyilvánította, fontos kitörési pontként tekint a mezőgazdaságra.
„A stratégia célja, hogy a magyar vidék versenyképes legyen más országok vidéki tájaival, a mezőgazdaság biztos megélhetést nyújtson az embereknek, s újra a nemzetgazdaság húzóágazata legyen. A kormány által elfogadott program a családi gazdaságokat támogatja, s arra ösztönzi az embereket, hogy vidéken találják meg a boldogulást, a jövőt” Teljes cikk

Kiemelt partnereink
helyipiac.hu on-line piacközpont
Copyright 2009 Pál Rudolf | Design by Kósa Szabolcs